Orbán Béla:

Shabbat Vájákhel

-Isten két oszlopa a Templomnál-

Elhangzott a SÓFÁR Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szombati alkalmán

2014. február 22.

Tórai rész: 2.Mózes 35:1-38:20 Haftara: Ezékiel 45:16-46:18

2.Mózes 35:1- 9: „És egybegyűjté Mózes az Izráel fiainak egész gyülekezetét, és monda nékik: Ezek azok a dolgok, a melyeket parancsolt az Úr, hogy cselekedjétek:  Hat napon át munkálkodjatok; a hetedik nap pedig szent legyen előttetek, az Úr nyugodalmának szombatja. Valaki azon munkálkodik, megölettessék.  Ne gerjesszetek tüzet a ti házaitokban szombatnapon. És szóla Mózes az Izráel fiai egész gyülekezetének, mondván: Ez az, a mit az Úr parancsolt, mondván:  Szedjetek magatok közt ajándékot az Úrnak, mind, a kinek szíve önként hajlandó arra, hozzon ajándékot az Úrnak, aranyat, és ezüstöt, és rezet.  És kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű, és lenfonalat, és kecskeszőrt. Veresre festett kosbőröket, és borzbőröket és sittim-fát. Világító olajat, arómákat a kenet olajához, és fűszereket a füstöléshez. Ónix köveket és foglalni való köveket az efódhoz és a hósenhez.”

35:21-23: „És eljöve mindenki, a kit a szíve indíta, és a kit lelke hajt vala, és hozának áldozatot az Úrnak, a gyülekezet hajlékának készítéséhez, és annak minden szolgálatához, és a szent ruhákhoz valókat. És jövének férfiak és asszonyok együtt, mind, a kit szíve indított, hozának kapcsokat, függőket, gyűrűket, karpereczet, mindenféle arany eszközöket; a férfiak is, mind a kik aranyból hoztak áldozatot az Úrnak. És minden ember, kinek a mije vala, hozott kék, bíborpiros, és karmazsinszínű, és lenfonalat, kecskeszőrt, veresre festett kosbőröket és borzbőröket.”

35:30-36:1: „És monda Mózes az Izráel fiainak: Ímé az Úr név szerint hívta el Bésaléelt, a Húr fiának Urinak fiát, a Júda nemzetségéből.  És betöltötte őt Istennek lelkével, bölcseséggel, értelemmel és tudománynyal minden mesterségben:  Hogy tudjon kigondolni mindent a mit aranyból, ezüstből és rézből kell csinálni;  És foglalásra való köveket metszeni, és fát faragni; és minden mesterséges munkát végezni.  Azontúl alkalmatossá tette arra is, hogy tanítson, mind ő, mind Aholiáb az Akhiszamák fia, a Dán nemzetségéből.  Betöltötte őket bölcseség lelkével, hogy tudjanak mindenféle faragó, és kötő, és hímző munkát készíteni, kék és bíborpiros, karmazsinszínű és lenfonálból, és takácsmunkát, a kik készítenek ilyenféle munkát és kigondolnak mesterműveket. Azért Bésaléel és Aholiáb, és mindazok a bölcs férfiak, kiknek az Úr bölcseséget és értelmet adott, hogy meg tudják csinálni a szent hajlék szolgálatához való minden eszközöket: csinálják meg egészen úgy, a mint az Úr parancsolta.  Elhívá azért Mózes Bésaléelt, és Aholiábot, és mindazokat a bölcs férfiakat, a kiknek elméjébe tudományt adott vala az Úr, és mind a kit szíve arra indíta, hogy járuljon annak a munkának végrehajtásához.”

Minden, a Templomhoz szükséges adomány célja ismert a Bibliából is, részletenként is kellene mondani, hogy hova mentek a szövetek, hogy lett felépítve a Templom, de nem szeretnék elveszni a részletekben, inkább ennek az üzenetét szeretném elővenni.

Amikor Istennel találkozott Mózes (az előző hetiszakaszban) a nép megrettent Mózes arcának a ragyogásától. Volt bennem egy olyan érzés, hogy ezt se volna szabad kihagyni, hogy miért ragyogott Mózes arca, de most nem akarom ezt is pontosítani, hogy milyen ragyogás volt az. Egyszerű fizikai valóság, hogy amikor két különböző pólus találkozik, akkor középen világít. Így működik az izzó is. Ha egy vizes uborkába két oldalról belenyomsz különböző fázisu feszültségeket, akkor az világítani fog, ez egy elektrotechnikai kísérlet, de tudni kell, hogy az Istennel való találkozásnál hatalmas erők vannak. Hatalmas az a negatív, ami itt van, és hatalmas az az erő, amit Isten által kapunk, s mindez az emberen látszódik. Az, aki Istennel találkozik és elkezd szolgálni, tolmácsolni, és viszi lefele azt az energiát, ami Isten Szava, az nem érintetlen, nem olyan, mint egy drót, ami levezeti az elektromosságot, hanem ebben a feszültségben nagyon nehéz szolgálni. Egészen más lesz az ember két feszültség egyszerre való megérzésénél. Amikor az ember odamegy Isten elé és hoz Tőle valamit, akkor érzi azt is, ahova viszi azt, érzi önmagában a pozitív és a negatív pólusok közötti különbséget. Amikor megismeri a Törvényt, megismeri Isten Szavát, akkor tudja azt, hogy hol a negatív és hol van az a pólus, ami ki kell, hogy egyenlődjön. Itt a Földön az ember szellemének egyesülnie kell Isten Szellemével, s a pozitív és a negatív találkozása, kezdetben, amikor nagy a különbség, ugyanúgy, mint az elektromos áramnál, az eléggé kisugárzik. Amikor azt mondjuk, hogy valaki nagy kenettel szolgál, akkor nem a nagy kenetről van szó, hanem hatalmas feszültség van az emberben, mert tudja, hogy Isten mit mondott, de tudja azt is, hogy itt mi van. Tudom, hogy valakinek ítéletet kell mondani, és iszonyatos a két pólus, Isten és az ember állapota közötti pólus, s aki e kettő között van, az ezt nagyon meg tudja szenvedni. Ugyanakkor ez pozitív értelemben is érvényes, mert ha valaki megérzi, hogy jót hozhat és jó a fogadás, akkor mennyire másabb! S van egy bizonyos megnyugvás, amikor az ember testvérek között van és nincs ez az iszonyatos feszültség, ami Isten és ember között van, hanem kiegyensúlyozott, energiájában stabil állapot van, s az ember feltöltődik (nemcsak a Szent Szellemmel) azzal, amit Istentől kap, s az nem lefele húzza, s nem teszi olyan feszültségek alá, mint a pozitív és negatív pólus között.

Ezután következik a szombat újra és újra kihirdetésének és parancsának a története, nem véletlenül, hiszen amikor elkészül valami, akkor utána pihenés van. Meglett az első szakasza a pusztai sátortemplomnak, pihenés, és utána jön a második része, hogy egy működő templomot kell üzemeltetni, berendezni. Nem a szolgálat építi az embert, hanem az embernek fel kell épülnie arra a szolgálatra, hogy Isten betöltse a részletekkel. Meg kell épülnie annak, hogy férfi/nő, személy, egyén és önálló személyiség legyen, hogy ahhoz Isten adja a hozzávalókat. A hozzávalókat nem nekünk kell összeszedni, hanem innen-onnan, mindenki hozza! S a templomépítés akár arra is kivetíthető, amikor egy kisember a szülői házban van, mindenki ad hozzá valamit: a mama, a papa, a szomszéd, az óvonő... (remélhetőleg jót). A gyermek várakozik, hogy mit kap a szüleitől, a nagyszüleitől, a közösségben, az egyre inkább kitáguló világban. Mindenki, amit kell, hogy adjon, tiszta szívből adja. Egy gyermek élete nem a mi templomunk lesz, ahová mi költözünk be! Építjük-e úgy az ő templomát, hogy ahhoz mindent mi hozunk? A benne levő talentumjaihoz szükséges feltételeket hozzuk-e? De önmagunkban is be tudjuk-e fogadni másoktól? És tisztában vagyunk-e azzal, hogy a másik embert nekünk kell segíteni az épülésében, minden hátsó szándék nélkül?

„És eljöve mindenki, a kit a szíve indíta, és a kit lelke hajt vala”. Eljött mindenki? Ezen a szombaton is eljött mindenki? Krisztus Testéről is beszél, mint Templomról. Mindenki ott van és hozta a magáét, amit a szíve, a lelke indítatott, amit a szelleme tudja, hogy kell hozni, hozzáadni és építeni az ő saját magáét, s észben is tudja, hogy ez a dolga. Hiszen a szíve és a lelke együtt van itt, „és eljöve mindenki, a kit a szíve indíta, és a kit lelke hajt vala, és hozának áldozatot az Úrnak”, megvan a szellemi indíttatás, hogy építenem, építkeznem kell, be kell tennem azt, ami az enyém. A nőnek is ott volt a helye és a nő is adta – mindenki, akit a szíve indított. Nem az volt, hogy X.Y.Z., a főnök, a presbiter, hanem mindenki ott volt! Egy nép így néz ki, mindenki ott van és mindenki hozta azt, ami az övé. A nők hozták a maguk kis függőiket, nyakláncaikat, ami egy nőnek egy eléggé böjtös történet, hiszen ebben a pusztai állapotban szépnek lenni... Te ebben a pusztai állapotban figyelsz magadra, hogy szép legyél? Nem divatról beszélek, hanem a női külsőségeket, a női örömöket is meg lehet úgy élni, feltevén a nyakláncot. Annak idején a zsidó nők is megmutatták, hogy nem kell feltétlen apáca ruhába járni (bár akkor még nem is voltak apácák sem, és zsidó apácák azóta sincsenek). De tudtak úgy élni, hogy a férjüknek is megmutassák, hogy ők szépek, nem pótolván azt, ami nincs, hanem még jobban kihangsúlyozni, megerősíteni azt, hogy nők, anyák, feleségek és a néphez tartoznak. Ebből adtak szívük szerint. Tudták, hogy kell adni a szépségből, a kincsekből. Annyi szép dolgunk és kincsünk van nekünk is, és ezt be tudjuk-e tenni szívvel és örömmel a templomépítésbe, tudván, hogy az kell? Tudom, hogy kell az én szépségem, egy hang vagy bármi, amit Isten adott. Mindenki szép és mindenkinek van valamije, ami csillog rajta. A hangja, a szeme, valami, amit Istentől kapott... Ebből tudok-e adni? A beszámolható felnőtt sereg minden tagja odatette azt, amije volt, s minden egyben volt. Akinek volt, az adott.

A pusztai vándorút még nagyon a kezdeténél van és volt ruha, arany, ezüst, réz – volt minden. Ha belegondolok ebbe a földi utunkba, sírunk, hogy nincs meg mindenünk? Szégyelhetjük magunkat! Nézz bele a tükörbe és megláthatod, hogy úgy, ahogy vagy, kompletten egész vagy, ha csak el nem rontottad, vagy el nem fogadtad a dolgokat. Ott van, ahol élsz, laksz, eszel, világítasz, a napsütés... ebből adsz-e Istennek vissza, hogy épüljön az Ő Temploma? Ez az adakozás azért lehet univerzális és mindenkire kötelező, de mégis szabadon választott, mert amikor a szellemed mondja, hogy kell adnod, és az eszeddel is tudod, hogy mindezek szükségesek ahhoz, hogy a Templom működhessen, akkor e kettő együttműködése mégiscsak szabadságot jelent. A szellemed Isten szerint van irányítva, hiszen „jó”, meg „kell”, mert „Istennel együtt akarok lakni”, s utána jön a következő lépés, amikor Isten azt mondja, hogy „vannak olyan emberek is, akik mindezeken majd dolgoznak”. Nem azok találták ki, hogy abból az aranyból és ezüstből mit kellene csinálni, abban az esetben az aranyborjú nagyon hamar előkerült volna, hanem Isten adta a tervrajzot, a szolgálót (Bésaléelt és Aholiábot). Ők nem voltak abban a tudatban, hogy ők kvalifikált iparművészek voltak, hanem Isten tanította meg őket. Itt is megvan, hogy embertől szabad és független a Templom építése. Szabad az adakozás. A szíved szabadságában és a szellemed irányításában nem nehéz azt odaadni, amiről a fejeddel is tudod, hogy oda kell adni. Nem kínkeserves egy gyülekezetnek az építése, ha Isten indít, akkor nem kérdés, hogy adod-e, mert belülről szólnak és nem kintről kiabálnak. Most is, hogy hamarosan elseje lesz, nem feltétlenül kell beharangozni a tizedre, meg az adományokra! Statisztikát tudnék csinálni arról, hogy jövő vasárnap hányan fognak erről prédikálni...

35:29: „Minden férfi és asszony, a kit szíve önként indíta, hogy áldozzon az egész munkára, melyet az Úr parancsolt Mózes által, hogy véghez vigyenek: mind önként hoztak ajándékot az Úrnak az Izráel fiai.” Nem volt kiírva a gyülekezeti cél, nem volt kötelezővé téve, hanem „azt tedd, ami a szívedben van”.

36:5-6: „Parancsola azért Mózes, és hírré tevék a táborban: Se férfi, se asszony ezután ne készítsen ajándékot a szent munkára. És megszünék a nép hordani. És az egész munka elvégzésére elég volt az adomány, még felesleges is.” A pusztai úton nem volt aranybánya, földművelés, ipar, bankrendszer –hadd soroljam a mai nagyon fontos dolgokat–, hanem hozták az ajándékokat és sok lett. Nem mondom azt, hogy Isten rosszul számolta, mert többet adtak, mint amennyi kellett, hanem több lett, amivel Isten jelzi, hogy „sokkal többed van, mint amit Én egyáltalán kérek tőled”. Mindenből bőven van: az idődből, a pénzedből, a szívedből. A másik emberhez is így kellene viszonyulni. Ha azt akarod, hogy megépüljön egy kapcsolatod, vagy akár a házasságod, mert valakivel együtt (a szíved és a fejed irányítása szerint) építesz egy baráti vagy testvéri házat, egy idő után észreveszed, hogy ott már a szükségesnél is több van. Nem kellene még többet ölelni, ajándékozgatni, kínálgatni. Van, még többlet is, még akár másnak is jutna belőle! Meg kellene érteni, hogy mindig többet kapunk, mint amennyit tőlünk Isten kér! Hol van a hálaadás a szívünkben? Ha a választott nép a pusztában többet adott, mint ami kellett, az azt jelenti, hogy a pusztában nem volt nyomor és éhezés, hanem mindenük megvolt, pedig ott nem volt semmijük, amit saját maguk termeltek meg, hiszen az Egyiptomból hozott javak se voltak olyan dúsak, hogy abból évekig elélhettek volna, de mégis elegendő volt. Ilyen Isten gondoskodása! Ezt a személyes életemben is el tudom mondani: úgy tűnik, hogy kevés, és még mindig sok, és mindig van! Isten adományai valóban olyanok, mint egy forrás, amiből ha kiveszel, azt utána mindig visszatölti, mint egy artézi-kút, ahonnan minél többet szedsz ki, annál több van benne. Minél többet adsz, annál többet kapsz! Ez egy fantasztikusan szép törvényszerűség: adjál, hogy többed legyen! Ha valakinek adsz szeretetet, akkor neked lesz több szereteted, amit viszonoznak! A mai világban pontosan ez hiányzik.

Amikor a szent hajlék építéséhez érkezünk, akkor felsorolja az ezüsttalpaktól kezdve az összes templomi alkatrészt. A tíz ezüsttalpra épülő templom (ezüst=megváltás; tíz=tökéletesség) a megváltás tökéletességére épül, s a szent hajlék ajtajához két oszlopot csináltattak, s ez a két oszlop ott van a későbbi salamoni templomnál is, amelyeknek itt még nincs nevük, de amikor mi is Templomot építünk, akkor tudomásul kell venni, hogy a Templom bejáratánál két oszlop van: Jákin és Boáz oszlopa jobb- és baloldalon, ami ott áll örök figyelmeztetésül. Nemcsak a pusztai sátortemplomnál és nemcsak a salamoni templomnál volt két oszlop, amelynek Salamon határozta meg a neveit. Ezeken kívül milyen oszlop van még? A budapesti Bazilikánál két oszlop áll és a két templomi oszlopot jelképezi, Boázt és Jákint, amit Isten rendelt el. A zsinagógában, de a zsidó temetőben is ugyanaz a két oszlop van, de a Margit-hídnál is ugyanúgy ott van ez a két oszlop, s ezen utolsó helyen a két oszlop a Szabad Kőművesség egyik fő jelképe. Az Egyiptomból hozott falloszok ott vannak a Bazilika előtt. A zsidó oszlopot inkább nem mondom, mert a zsidóság szent helynek, Isten lakhelyének tekinti a zsinagógát, tehát ott nem szövetkezett össze semmi mással.

A két, Bibliában megnevezett oszlop jelentése Jákin=Isten alapít és Boáz=az erő Őbenne van – csak nem mindegy, hogy ki van ott középen a templomban! A Sátán lopott! Ebben a pusztai templomépítkezésben, ahol minden a maga rendjében van, ugyanezt megépíti a Sátán is: két oszlop, és belül egy másik isten, és mutatja, hogy ott bent, abban a Bazilikában, abban a Szabad Kőművességben, a bejárat jelzi, hogy „én alapítottam és nem Isten, és bennem van az erő és nem Istenben”. A Margit-hídon a két oszlop között levő korona imitációja mit jelképez? Érdemes elsétálni arra és elgondolni, hogy az mit üzen a mának! „Én vagyok az erő, én alapítottam, s a korona ott van középen”. Nem prófécia ez, de ezzel a magyarok önmagukról is beszélnek... miképpen a katolicizmus is beszél, hisz részükről az erő és a hatalom az egyiptomi obeliszk, fallosznak a jelképe, míg egy zsidó temetőben ez a két oszlop Istenre mutat, „Isten alapította”, „Istené az erő” – elvette, és bemegy az élők házába, hiszen a zsidóságnál a temetőt az élők házának hívják.

Miközben építünk és építünk, milyen oszlopot építünk? Összeadunk tisztán, szívből és lélekből egy közösségnek, gyülekezetnek, egyháznak, felekezetnek mindent, ami kell, de kié az az előtt álló két oszlop? Kié az, aki alapította? Mert az egyházaknak alapítói vannak, erejük van...a társadalmi képződményeknek, államoknak alapítója és ereje van! Margít-híd, alapító, erő, korona, Trianon, Nagy Magyarország: üzenet az 1900-as évek elejéből, amit nem is olyan régen tataroztak. Milyen oszlop áll a Templom előtt? Mit jelképez ez a Templom? „Tedd össze”. Kötelességünk építenünk Krisztus Testét, úgy ahogy a Szent Szellem irányít és ahogy a szívünk és a gondolatunk is megadja ezt, kötelez bennünket és serkent ebben. Azonban, ha az a két oszlop másé, akkor téged köteleznek az adakozásra, az áldozatra, s az eszedet is elveszik, de muszáj letenni azt, hogy épüljön az a templom, ami a Szabad Kőművesség jelképével éppúgy működik. Egyébként mehetnék messzebb is, pl. hogy a szeptember 11-es ikertorony kettőssége is ugyanezt jelenti, a két torony a világ két kereskedelmi oszlopa, központja volt. Ez a két oszlop ugyanúgy Jákin és Boáz hasonlatosságában mutatta, hogy „a két oszlop között én vagyok az úr!”. Nehogy Isten elkezdjen ítélni, úgy, mint a kettős toronynál, ami egyszer csak eltűnt... Nehogy elkezdjen ítélkezni sorba az oszlopokon! De fog ítélni!

Az én életemben milyen két oszlop van, ami vigyáz valamire, mikor Isten elé megyek? Ki az, aki azt mondja, hogy „bennem van erő” és „én alapítottam”? Akár bibliásan is, egy egyházba besétálva olvashatod, hogy X.bácsi alapította és Y.társaság irányítja... Nekem az a templom gyanús, mert ott a két oszlopot elrontották! Nem figyeltek oda és hiúságukban nem adták le a nyakláncokat és a fülbevalókat a templomépítésnél, megtartották a maguk gazdagságát és hiúságát, s nem áldoztak, hanem még építkezni akarnak, hogy „én alapítom”, „én üzemeltetem”, „az enyém”. Talán ennek az időszaknak, amelyben élünk, a legnagyobb üzenete az lenne, hogy adjátok vissza a gyülekezeteket! Adjátok vissza Krisztusnak a gyülekezetet! Adjátok vissza Istennek a gyülekezetet, mert amikor azt imádkozzátok, hogy „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy” és „Tied minden hatalom”, akkor két oszlop ezzel ellentétesen azt mondja, hogy „enyém” és „én uralkodom benne”. A Mi Atyánkat szentségteleníti meg a gyülekezet előtt álló két oszlop, ami uralkodik, mert középen ott vannak az –izmusok, ember, név, valakinek az akarata.

A mi életünkben milyen két oszlop van? El tudjuk-e fogadni azt, hogy ahova megyek, ahol élek, ahol Istennel találkozok, ott azt Isten alapította, s nem emberek találták ki, zászlót ragadva? Valóban, amikor Zászlót emeltünk, az a Zászlóemelés Rá mutat, hogy Ő alapította, az Ő tulajdona? Ennek az első lépése az, amikor az enyémekből tudok adni szívemből és eszemből, ahogyan ezt tették a zsidó asszonyok és férfiak, hogy örömmel adtak a saját kincseikből, többet, mint kellett volna. Nem kellett megnyomni a sajtót, hogy csurogjon... Az első gyülekezeteknek és a maiaknak is ennek a példaképét kellene megélni! Építs Templomot, add oda Neki, mindig megvallva, hogy „Övé minden hatalom, Övé minden dicsőség, Övé a kezdet, Ő az Alfa és az Omega”. Legyen már a kapuban hitvallásom, amikor bemegyek, még az imámban is, mert amikor be akarsz menni a Templomban, a két oszlop megállíthat, mert azt mondja, hogy „enyém a gyülekezet” és „enyém a hatalom”, „testvérem, te ilyen –ista vagy, és majd én imádkozok érted” és jobb- és baloldalról nem engednek Isten elé, mert Isten azt mondja, hogy „itt Engem tagadtak meg”. A két oszlop, ami figyelmeztető, ott állt a Salamon templománál, jelentős méretű, majd tíz méter magas, két méter átmérőjű bronzoszlop volt. Nem volt kicsi, észre lehetett venni, és ma is észre kellene venni, hogy Isten előtt mindig két oszlop van! Mikor megyek föl a lépcsőn a Templomba, akkor az oszlopokkal találkozom, és ez az oszlopokkal való találkozás egyben hitvallás is, a Miatyánk imájának a lényege, „Uram a Tied! Te akartad, hogy a Tied legyek, Te kerestél meg, Te adtál hitet, Te teremtettél, Te vagy mindennek az Alapítója ezen a Általad teremtett Földön. Minden hatalom a Tied!”. Ezen a két ponton tudjuk ellenőrizni akár az imáinkat is, s ez annyira egyszerű kontrolja annak, hogy hova mész, mert ha valahol uralkodni akarnak, akkor ott már az egyik oszlop nem jó. Az már nem azt mondja, hogy „Övé minden, Őtőle van minden” hanem „én csináltam és nekem kell”.

Milyen templomba megyünk be? Isten mindent megtervezett. Mint nép, te adod a szívedet, a vagyonodat, adod a szabadidődet... Állj meg ennél a két oszlopnál, mielőtt Isten elé mész, mert különben becsapnak! Ha bárki is azt mondja, hogy „én akarom hogy...”, „nekem kell”, ott azonnal fordulj vissza, mert az az isten más isten, az lehet a Margit-hídnak a jelképe, az lehet a kettős toronynak (a világkereskedelmi központnak) a jelképe, az lehet két fallosz a Bazilika előtt! Amikor Isten megépítette a pusztai templomot, nem véletlenül sorolta fel pontossággal minden egyes részét! Engem most nagyon megérintett ez a Boáz és Jákin oszlop. Valóban ott van-e a mindennapjainkban, az imánkban, a hálaadásunkban ez a két oszlop? Amikor elolvassuk a 118. zsoltárt, a lépcsős zsoltárokat, amikor a nép felmegy az első zsengék adományával a Templomba, mi olyan szépen végigénekeljük a grádicsok (lépcsők) énekét, de tudd meg, hogy van egy pont, s a lépcsők után ott a két oszlop, s nehogy onnan tovább menj, ha nem az a két oszlop van! Lehet, hogy tiszta szívvel és örömmel mész, hogy „köszönöm az életemet és mindent, amit Isten ad, viszem magamat”, de Isten megállít e két oszlopnál: „Tényleg Hozzám jössz vagy az Ajtó melletti ajtóhoz?”. Isten ajtaja előtt, ahol Ő lakik, ott a két oszlop, Jákin és Boáz, Ő az alapító és Ő az erő. Nem te alapítod, még a saját életedet se, a hívő életedet se te csináltad, és te nem tartanád meg az életedet, ha Krisztus nem uralkodna benned. Állj meg ezelőtt a két oszlop előtt, megköszönve, hogy „Te vagy a kezdete az életemnek” és megvallva, hogy „Te vagy az Ura az életemnek”, s csak ezek után léphetsz be a Templomba, akkor mutathatsz be áldozatot, és mindezt nem hamis helyen, hamis módon és félrevezetve, a gyülekezetet dicsérve, az –izmusodnak hálálkodva fogod bemutatni az áldozatot, hanem valóban Isten elé kerülsz. Ezt a két pontot nagyon nézd meg! Ne félj, csak figyelj oda! Mikor mész Isten elé, fel a lépcsőkön –ahogy a Zsoltárokban van írva, a grádicsok énekében–, ott azoknak a végén van két oszlop, ami már nem a lépcső, amikor már fent vagy, de még mindig van egy kontrol, egy határvonal. Ott kit látsz? Isten erejét, Isten teremtő és uralkodó szándékát, magát a komplett Igét, ami kettőben egy? Az Ő Igéjén keresztül mész Őelé? Mert Ő a Teremtő, a Mindenható és Örökkévaló Isten! A két oszlopban egyesül, mert a középen levő út, a te utad, csak ez lehet.

Akármi is történjék, ez mindig is maradjon bennünk: akar-e valaki valamit, vagy a saját dicsőségét használja. „Jöttél közénk” – be lehet sorozni! Rá lehet kérdezni, hogy „kié ez a gyülekezet?” és „miket beszélsz te?”! Gyülekezetekben tapasztaltam meg ezt régebben, hogy úgy bántak az emberekkel, mint ha az ő tulajdonuk lennének. „Én alapítottam, az enyém, én csinálom”... Ne haragudj, de kié a gyülekezet? Istené vagy a tied? Mert ha a tied, akkor el lehet haverkodni, de nem sok közünk van egymáshoz! Kié a gyülekezet? Ott az ajtóban kiderül, és kiderül az is, hogy miért nem megy tovább az életem, hiszen megtértem, újjászülettem, mentem előre hálaadással a lépcsőkön fel Isten elé, és egyszer csak szünet... most mi van? Elmegy az örömöm, egyre gyengébb leszek, nem találom a helyemet –rossz helyre mentél be, mert nem néztél balra, ahol Boáz áll, amiben benne van, hogy „Isten az erő!”, és nem néztél jobbra, hogy „Ő alapította”. A jobb, a kézre is mutat: az Ő keze alkotta! A jobb a munkás kéz. Az a Templom, ahová mész, de amiben benne vagy, az is Isten építménye. Az a közösség, ahova Isten bevihet, ahol Ő is ott van, az is az Ő építménye! De ki igazítja és ki az, aki uralkodik? Ha csak egyetlenegy ember ott uralkodásra kerül, akkor mondd azt, hogy „ez nem az!”. Ezért sokan nekem jönnének, de én a szellemi templomról beszélek! Valóban egy földi templomot, társaságot idomítani, vezetni kell, mert különben kitörnek a birkák, persze hogy kell kordában tartani, fel kell vinni oda, a két oszlopig. Ne tévesszük össze a földi gyülekezetet a belső templommal. A földi gyülekezetnek az a feltétele és kötelessége, hogy: gyere, kísérd el, a többiekkel együtt menj előre föl a grádicsok lépcsőjén. Ez a testvéri kötelesség, hogy „menjünk, magasabbra, Elé”, de előtte meg kell állni a megvizsgálás két oszlopánál. A mi életünkben is meg kell vizsgálni, hogy mi az a két oszlop, és akkor rájössz arra, hogy miért nincs rendben és miért nem megy tovább az életed, miért vagy gyenge, miért vagy ingoványokon. Isten megmutatta: „Én vagyok az alapozó és Én vagyok az erő”. Ha ez a kettő hiányzik, akkor te máshova mentél be! Jó gyülekezeti, vallásos tag vagy, de máshova mentél be! És a pásztorod soha nem tud adni kegyelmet és a pásztorodnak soha ne hálálkodjál (mert képes lesz még többel lenyúlni), az Övé minden hatalom és minden dicsőség, ott, ahol Isten dicsősége lakik! A földi gyülekezetnek valóban fel kell menni, de a két oszlopról mindenkinek saját magának, külön-külön meg kell győződnie, hogy valóban a szentélybe megy-e, különben nem fog továbbmenni az élete. Ha imádod a gyülekezetet, akkor nem fogsz Isten elé menni, persze, ha a tudatlanság állapotából egy idő után ki fogsz jönni, mert Isten látja, de ha a gyülekezetet bálványozod és abban látod az erőt és az életed megalapozását (s ez minden emberre vonatkozik), akkor se mehetsz tovább, megáll az életed. Egymást el kell kísérni ezen pontig: „Tudod, hogy Ő?”, „Tudod, hogy mindaz ami veled történt, az csak Tőle van? Mindaz ami lesz, csak Tőle van?” – „Akkor most már mehetsz a Templomba!” De ez magánvizsgálat, mindenkinek külön-külön, s mint az ítéletnél is, ennél a pontnál is egyedül kell bemenni. Ez a szabadságod, aminek ára van.

A nyakláncok, függők, templomépítés, a grádicsokon való fölmenetel az első zsengéknek az adományával, de ott a két oszlop, ami a hívő élet alapvető határa és sokan itt állnak meg, mert Isten nem engedi maga elé mindazokat, akik mást imádnak, akik másnak köszönik meg az életüket, „mert ő vitt el a megtérésre”, „ő merített be”, „ő a pásztorom”, s itt megáll az életed, amíg nem fogadod el, hogy „Én vagyok”, addig nincs továbblépés. „Amíg emberek uralkodnak rajtad, addig Én nem tudok uralkodni rajtad! Szabad vagy, de itt bent Én uralkodom!” S te kint maradsz, s csodálkozol, hogy az egész hívő életed megrekedt, mert másnak adtál hálát, másnak köszönted, hogy megszülethettél és hogy változások történtek az életedben. A lépcsőkön mégiscsak Ő vitt fel, s Ő adott testvéreket, akik téged elkísértek, de innentől szakadj el a testvéredtől, mert innentől egyforma vagy! Valamennyiünknek itt a két oszlopnál meg kell állni, sokszor naponta is, hogy „kitől van ez?”. Embernek adok hálát, vagy Istennek, mondván, hogy „köszönöm, hogy a testvérem elkísért idáig, de Veled akarok találkozni, mert Tied minden hatalom és dicsőség!”. Annyian még a Miatyánk imáját sem ismerik, pedig ez a két oszlop szinte komplex Miatyánkot tartalmaz, ebben a két névben összefoglalva, hogy Ő alapította és Ő uralkodik, Ő az erő! Ez az egész hívő életünknek a lényege! Az nagyon szép, hogy felmegyünk a grádicsokon, hogy énekeljük a Zsoltárokat, hogy „Uram, itt vagyok!”, vagy a bűnbánati Zsoltárokat, mint a 119.Zsoltárt, de az olyan szépen folyó hívő életem hirtelen leállt, mert vagy nem tudtad, vagy nem akartad tudni, de tudd meg, hogy Isten elé bálvánnyal (más istennel) nem lehet bemenni. „Enyém az erő, Én akartam, az Én akaratom, hogy minden ember üdvözüljön.”

Ne mondj hálát embereknek, még meg se köszönd, hogy ő mit tett az életedben, hanem köszönd meg, hogy az az ember, aki veled volt, az hogy szolgálta Istenét, miközben téged kísért, tanácsolt, adta a liturgiát, hogy „adjál már hálát!”, „most ez a lépcső következik, nem látod, hogy most magasabban vagy?”, de a magasságnak az utolsó pontja a két oszlop, ott viszont neked kell felnézni. Tényleg Ő alapította az életedet? Tényleg Ő alapította a saját templomodat, amiben laksz? Ő ott akar lakni, de ha már magadat dicséred, ahol te vagy az úr, ott nincs más. Ha magadat dicséred, mert erősnek tartod magadat, akkor gyenge leszel előbb vagy utóbb, mert Isten az mondja, hogy „jó, csináld” és jönnek az arcraesések, gurulások, sokszor lefele a lépcsőn is. Elég fájdalmas visszafele énekelni a Zsoltárokat...

Isten megterveztette, felépítette a sátortemplomot, s majd felépítette Salamonnal. És vajon miért nem Dáviddal építette fel? Dávid harcolt jobbra-balra és nem tanulta meg, hogy Övé minden erő, ő emberi módon elment a templomépítés telkéig, ismert minden tervrajzot és Isten erre annyit mondott, hogy „gyűjtsd össze az anyagot, de nem az Én erőmben bíztál, hanem össze-vissza harcoltál”. Te a hívő életedben hány dávidi harcot csináltál? Isten meg fogja engedni, hogy beszállítsd az építőköveket és anyagokat, de nem te fogod megépíteni. Jó lenne Dávid példájából is tanulni: e két oszlop miatt nem építhette meg a templomot. Dávid királyságot alapított, aminek örök folyamatossága van, harcos, erős király volt, s e két oszlopot egy kicsit a magáénak tartotta. Ha ugyanezt megteszed, nem veszel el, ez nem üdvösség kérdése, de az építkezésbe csak beszállító lehetsz.

Ennek az épíkezésnek van egy másik ígérete is, Jelenések könyve 3:11-13: „Ímé eljövök hamar: tartsd meg a mi nálad van, hogy senki el ne vegye a te koronádat.  Aki győz, oszloppá teszem azt az én Istenemnek templomában, és többé onnét ki nem jő; és felírom ő reá az én Istenemnek nevét, és az én Istenem városának nevét, az új Jeruzsálemét, a mely az égből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet. Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek.” Aki győz, oszlop lesz. Itt van benne az a küldetés és elhívás, ha belépsz a két oszlopon belül, legyőzöd azokat az erőket, önmagadat, az emberi fennhatóságokat, legyőzöd az emberek és önmagad dicséretét, hogy „én mekkorát csináltam”, akkor Isten téged oszloppá tesz, és nagyon nagy teherbírású lehetsz ott, Krisztus Testében. Akkor mondja rólad, hogy az Ő nevét rád teszi, és akkor mondhatod, hogy krisztusi vagy és nem vallásos keresztény. „Aki győz” – ezek szerint nem olyan könnyű ezeken az oszlopokon átmenni, s ez egyben egy letevés helye is, amikor azt mondom, hogy „igen, Uram, eljutottam idáig, de ehhez nekem semmi közöm”, „volt erőm idáig eljutni, de ehhez sincs semmi közöm”, s akkor azt mondja Isten, hogy „győztél, most már rád tudok terhelni bármit is a Templomban”. Te leszel az oszlop, azaz terhelhető leszel. Nem bálványoszlop vagy emlékoltár, hogy „nézzétek, hogy milyen szép és aranyos szolgáló és misszionárius”. A templomban az oszlopoknak terhet kellett viselniük. A két oszlop közötti átmenetel legyőzése önmagunknak, a kísértéseknek, mások erejének és mások akaratának. Amit Isten adott, azt Ő alapította, ezért hálásak lehetünk, de ezt ki is kell mondanunk. S ami az Övé, ott egyedül Ő uralkodhat, mert minden erő az Övé! A mi oszlopaink, erőlködéseink, semmit nem érnek. Amit mi akarunk, mi alapozunk, azt még a szél is összedöntheti.

Jó lenne ezeken a hálaadó lépcsőkön, a grádicsok lépcsőjén úgy végigmenni, hogy ott állok Isten előtt azzal az első zsengével, aki én vagyok, és Ő meg fogja kérdezni, hogy „ki alapította?”. Szint kell vallani, hitet kell tenni a Teremtő Istenről, arról az Istenről, aki hitet adott, aki elindította az életedben azt a hitet, ami elvitt odáig, hogy szeretnél egy olyan uralom alá kerülni, amelyikben minden erő van, ami a Krisztus vére, ami mindent legyőzött. Itt találkozik, elválaszthatatlanul eggyé válik az Újszövetség az Ószövetséggel. Itt érzed meg Isten hármasságát, a Mindenható, Örökkévaló és Teremtő Isten hármasságát. Amikor eljutottál egy pontig, akkor nemcsak Jézuskád van, egy Teremtő Jó Isten, aki mindig veled volt, hanem látod, hogy Ő kezdte és Ő befejezte, és amíg élek, addig uralkodik az életemben. Ez a két oszlop nem más, mint az én életátadásom, amit a Sátán naponta kipróbál. Kapsz ajándékot. Kitől kaptad? És az első leleplezés ott van: hálás vagyok X. bácsinak, X. gyülekezetnek, és nem veszed észre, hogy ez a hálaadás egyben azt is jelenti, hogy az uralmat is rátette a fejedre. Győzzük már le ezeket! Szabad úgy egyedül lenni, hogy „nem vagyok egyedül, minden Tőle van, nekem semmim sincsen”.

Amikor hálaadással felvittük ezt a könyvet Isten elé, ami elkészült a tanításokból: „Uram, itt van. Nem én akartam, Te alapítottad, Te alkottad! Nem én akarom, Uram a Te erőd látszódjék meg benne, érje el a szíveket. Itt van, letettem.” – így kell szolgálni. Mert ha egy picit megveregetném a vállamat, hogy „milyen szép könyvet írtam”, s „na most ezzel lekaszáljuk a fél kereszténységet”, s elkezdek számolgatni, hogy ebből milyen jó bevétel van, ennek a könyvnek ott az ajtóban vége lenne. Itt előttetek, mint tanúk előtt is, a két oszlopon keresztül viszem most át: Ő adta, az Övé, tőlem nem született volna meg. Nem akarom használni, egyedül az Ő kezében használható és lesz életet megváltoztató erő másoknak. Nincs közöm hozzá. De azért hálás vagyok Istennek, hogy tudott használni. Hálás vagyok azokért is, akik ugyanígy szolgáltak ebben a könyvben is: feleségemért, Eszterért, aki nagyon sok időt dolgozott rajta, a grafikusért, azokért, akik leírták a hallható anyagot, és mindenkiért. Nem nekik adok hálát, mert akkor mindent elrontanék, hanem annak az Istennek, aki elindította bennük, a szellemükben és a fejükben, hogy kellene csinálni, mint a templomépítésnél is, hogy szellemben elindultak és tudták a fejükkel is, hogy kell adni, és most is az az öröm van bennem, hogy még többet is csináltak, többet is adtak, de nem lennék zsidó, ha nem azt mondanám, hogy az a több már egy következő könyvnek a kezdetét jelenti, mert a többlet az nem eldorbézolható, az valamire szól. Amikor a választott nép tagjai adakoztak szívből-szellemből és az eszük szerint is, többet adtak, hogy szólni kellett, hogy elég. Én most ennek egy kicsit ellent mondok: nem szólok, mert nem tudom, hogy mi a sok, hogy mi a több és hogy Isten most csak ezt az egyet akarta vagy még többet is, így inkább csöndben maradok, megvárom a választ. És ha Ő újra két oszlop között megállít és azt mondja, hogy „ezt akarom, hogy az erőm ez által működjön”, akkor lépcsőzünk tovább.

Meg kellene tanulni az életünkben ezt a két oszlopot és nem megépíteni más bálványoszlopokat. Az oszlopok helyett mindig vannak bálványoszlopok. S mikor a Jelenések könyvéből olvasom ezt az ígéretet, hogy „oszloppá teszem”, „az Én templomomban teszem oszloppá” és nem a templom előtt! Erre nagyon figyeljünk oda. Aki láthatóan hitben erős szolgáló ember, az nem kint a templom előtt nő magasra, hanem bent oszlop. Nem ő szűri meg, hogy ki mehet be a templomba, nem ő a vámszedő, a jegykezelő, a ruhatáros. Ők bent vannak. A templomon kívül nincs Istennek oszlopa, de a templomon belül csak a terhet kell cipelni, különben bálványokká lennének, de Istennek hála, Őelőtte a bálványok megsemmisülnek.

Hol a te két oszlopod? Tudod-e, hogy mindig találkozni kell, minden egyes Isten elé való menetelnél, amikor a templomba, Isten elé mész, mindig meg kell nézned, hogy jó helyen jársz-e. Ezt meg kell fizetni minden egyes döntésünknél és lépésünknél: Ő, Ő – Boáz és Jákin.

HONLAPJAINKON TALÁLHATÓ VALAMENNYI ÍRÁS SZABADON LETÖLTHETŐ ÉS KINYOMTATHATÓ, MAJD MINDEN FORMÁBAN TOVÁBBÍTHATÓ AZ ADATVÉDELMI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN.

A FELHASZNÁLÁS FELTÉTELE, HOGY AZ ÍRÁSOK BÁRMELY FORMÁBAN TÖRTÉNŐ FELHASZNÁLÁSA, A MÁSOLATOK TOVÁBB ADÁSA ENGEDÉLYÜNKKEL, TELJES TERJEDELEMBEN ÉS VÁLTOZTATÁS NÉLKÜL, FORRÁS MEGJELÖLÉSÉVEL TÖRTÉNHET, VALAMINT KIZÁRÓLAG INGYENESEN ADHATÓK TOVÁBB.

Copyright © 2005-2014 SÓFÁR, Jesua HaMassiah-ban hívő közösség
JHVH  NISSZI Szolgálat